FÉSZ

Az Euro Generál és a FÉSZ bővíti Győr gyógyfürdőjét

Az Euro Generál Építő és Szolgáltató Zrt., valamint a FÉSZ Zrt. által alkotott konzorcium bővíti és újítja fel Győrben a vízi élményparkot. A közbeszerzés eredményéről az Opus Global Nyrt. számolt be a Budapesti Értéktőzsde honlapján. 

A 7600 négyzetméteres gyógy-,  és élményfürdőnek 11 darab medencéje van, míg a 34 ezer négyzetméteres győri strandnak hét medencéje van. A fürdővendégek száma 2016-ban 238 ezer fő volt.A fejlesztés céljai között a parkolási helyzet és a terület árvízi védelmének rendezése is megjelenik. Mindezek mellett „a tervezők feladata lesz megvizsgálni a fürdő további élményelemekkel, valamint a jelenlegi sátras uszoda kiváltásaként egy 25/33 méteres úszómedencével történő bővítésének lehetőségét”.
 
A zöldfelület megőrzése is szempont

A hirdetmény a rossz állapotú nyitott 50 méteres úszómedence, a szabadon álló csúszda és csúszdamedence, a gyermekmedence, illetve a sátorral fedett uszodatér elbontását is felveti lehetőségként. Ezek ugyanis nem állnak műemléki védelem alatt, állapotuk leromlott, elbontásukkal terület szabadítható fel az új épületeknek, élményelemeknek.
 

A projektben gondoskodni kell megfelelő méretű öltözőépület és vendéglátó egység elhelyezéséről, figyelembe véve a terület alapján kalkulálható vendégszámot is.

Az élményelemek, medencék, illetve kiszolgáló épületek elhelyezésénél kimondott szempont, hogy maradjon elegendő mennyiségű zöldfelület, valamint napozófelület a strandon. Továbbá, hogy a strand és a Püspökvár közötti átláthatóságot új építmény, élményelem ne zavarja meg.
a beruházás nettó vállalkozói díja 19,6 milliárd forint. Az önkormányzat a Modern Városok Program keretében finanszírozza a beruházást, a megkötendő szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy a forrás megítélésre kerüljön.

Forrás:
https://magyarepitok.hu/mi-epul/2020/04/az-euro-general-es-a-fesz-boviti-gyor-gyogyfurdojet