FÉSZ

Átadták a Szent Orsolya Óvodát

A Szent Margit Óvoda korábban ugyanitt, egy sokkal kisebb épületben működött, amit eredetileg nyaralónak terveztek és hamar kinőtték a gyermekek. Két éve került a Szent Orsolya Római Katolikus Iskolához, ezután döntött a fenntartó Győri Egyházmegye egy új, minden tekintetben modern épület megépítése mellett.
Az átadó ünnepség hangulatát az óvodások műsora tette derűssé, akik Sün Balázs meséjét adták elő.
Az új óvoda épületét a kivitelező FÉSZ Zrt. képviseletében Khaut András adta át, kiemelve, hogy ennek az épületnek a létrejötte valódi együttműködés eredménye. A gyerekekhez fordulva arra kérte őket, hogy fejezzék be a művet, varázsolják igazi óvodává az épületet.

Köszönet illet mindenkit aki segítette a beruházást - mondta az átadáson Dr. Kovács András igazgató, majd hozzátette - ennek az összefogásnak köszönhető, hogy az óvoda rekord gyorsasággal, kilenc hónap alatt készült el. A nevelési munkát november 5-én kezdik meg az óvodában. 75 gyermeket tudnak fogadni, három csoportban. 

Forrás:
https://www.sopronmedia.hu/cikkek/atadtak-a-szent-orsolya-ovodat
https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-osszefogas-csodaja-atadtak-szent-orsolya-ovoda-uj-epuletet-sopronban