FÉSZ

Sopron, Megszépült épületben kezdődött meg az új tanév

2010. szeptember 1.

Kétszáz millió forint európai uniós támogatással és a fenntartó Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat hozzájárulásával♦ összességében 240 milliós fejlesztés valósult meg a soproni Tóth Antal Nevelési-Oktatási és Módszertani Központban. Átalakult, megszépült a 100 esztendős épület, így az új - a századik - tanévet már korszerűbb, akadálymentes környezetben kezdhették meg az intézmény diákjai, pedagógusai és dolgozói. A projekt tanévnyitóval egybekötött záró ünnepségét ma tartották.

A rendezvény keretében Fazekas Ferencné igazgatónő rövid áttekintést adott az intézmény történetéről és a névadó emlékét is felidézte. Külön köszöntötte azokat a kisdiákokat és szüleiket, akik most először lépték át az intézmény kapuját. A fenntartó megyei önkormányzat nevében Firtl Mátyás, a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő üdvözölte a megjelenteket és fejezte ki örömét a szinte minden szegletében megszépült épület láttán. Egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik a fejlesztés megvalósításában aktív szerepet játszottak. Khaut András, a kivitelezést végző FÉSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója az elvégzett munkálatokról adott rövid áttekintést, majd a diákoknak és nevelőknek köszönte meg azt a türelmet, amelyet a felújítási munkálatok során tanúsítottak. Obinger Zsuzsa, a Szülői Munkaközösség nevében osztotta meg köszöntő gondolatait a résztvevőkkel. Az átadást jelképező szalagátvágás után a tantermekben megkezdődött a munka, a szülők és meghívott vendégek pedig végigjárhatták és megtekinthették az épület egyes szintjeit.

Forrás: www.gymsmo.hu