FÉSZ

Polgármesteri vizit a soproni kórházban - Így épül az új tömb

2014. Június 26.

Sajtóbejárást tartottak csütörtökön a soproni gyógyközpontban épülő új diagnosztikai tömbben.♦ A városvezetés is megtekintette, miként halad a gyógyközpontban kialakítandó új diagnosztikai tömb építése.

A népes vizitelőket
 Kenyeres Bertalan, a kivitelező projektvezetője, valamint dr.Molnár Ágnes, jelenleg országgyűlési képviselő, akinek igazgatósága idején - tíz hónappal ezelőtt - indult el az ötmilliárdos fejlesztés.

- Az építkezés a tervek szerint halad, így minden adott ahhoz, hogy tartható legyen a szeptemberi átadás - tudatta Kenyeres Bertalan.
Molnár Ágnes kifejtette, amint elkészül az új szárny, még korszerűbb körülmények között fogadhatják a soproni, és a térségbeli betegeket.

A tömb pincéjében kap helyet a raktár, valamint az öltözők.

A földszinten alakítják ki az új betegirányítási központot, valamint a járóbeteg ellátáshoz szükséges rendelőket. A jelenleg, a főépület negyedik emeletén lévő nőgyógyászati szakrendelés, terhesgondozás, valamint a gasztroenterológia is ide kötözik.


További változás, hogy a vérvételt is ide telepítik át. A labor ugyanakkor marad a mostani helyén. A minták csőpostán utaznak majd. 

Fontos, hogy egyes radiológiai vizsgálatok, mint például a mammográfia új helye is a diagnosztikai tömbben lesz, hasonlóképp átköltözik majd a pszichiátria egyes részlege. 

Itt lesz a Dunántúl legkorszerűbb elektrofiziológiai laborja is.

A második emeleten összesen 40-40, egyenként kétágyas kórtermeket alakítanak ki. Arra is ügyeltek, hogy azon betegek, akik rendszeres felügyeletre szorulnak, külön helyiséget kapjanak.

A tömböt, a főépülettel alagúttal kötik össze. Így a betegeknek rossz időben sem kell kimenniük a szabadba, s a közlekedés is egyszerűbb lesz.


Épületet is elbontanak

Az átalakítás révén egyes osztályok, rendelők helyiségei, valamint épületrészek felszabadulnak. Így feltettük a kérdést Molnár Ágnesnek: mi lesz ezek sorsa?
- A pszichiátriai rehabilitáció épületét lebontjuk - kezdte a gyógyközpont áprilisban, összeférhetetlenség miatt lemondott igazgatója.

Csökken a zsúfoltság


- A főépületben, az egyes radiológiai vizsgálónál csökken a zsúfoltság, hiszen mint már említettük, a mammográfia például elköltözik. Az egyes számú épületben, ahol a krónikus belgyógyászati kezelések folynak, újabb ágyakkal bővíthető lesz az osztály.

Molnár Ágnes hozzátette, a jelenlegi szülészet helyén ugyancsak bővíteni lehet a fekvőbeteg ellátást, valamint növelhetik a VIP kórtermek számát is. Ez utóbbiból egyébként jelenleg kettő van.

A bejárás végén Fodor Tamás polgármester nyugtázta, hogy rendben mennek a dolgok.