FÉSZ

Jól halad a Csillagerőd fejlesztésével az Épkar, a Westbau és a Fertődi

Megtartották a komáromi Csillagerőd udvarán emelt új kiállítócsarnok bokrétaünnepségét. Az erőd ttavalyáprilisban megkezdett fejlesztését az Épkar Zrt., a Fertődi Építő Zrt. és a West Hungária BAU Kft. kivitelezi, megvalósítva a 19. századi épület felújítását, bővítését és környezetének rendezését.

Több mint félévet kell várni a megfelelő páratartalomra

Az új kiállítócsarnokban hétezer négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatainak gyűjteményét mutatják be, melyeket eddig az évtizedeken át leromlott állapotban sínylődő Román csarnokban tároltak. A szerdai eseményen kiderült, a Liget Budapest Projekt keretében indított hatmilliárdos beruházás még idén befejeződik, a létesítmény jövő nyártól fogadhatja az első látogatókat. Ennek oka, hogy meg kell várni, míg a felújított terekben olyan hőmérséklet és páratartalom alakul ki, mely nem károsítja a gipszmásolatokat.

A komáromi Csillagerőd felújításában a kivitelező konzorcium a kulturális központ mellett a belső erőd (2781 négyzetméter) és a külső erőd (1231 négyzetméter), a műemléképületek, valamint a várárok és a partművek hiteles műemléki rekonstrukcióját és bővítését is végrehajtja, emellett parkolókat épít.Az egykori laktanyaépületben korhű állapotban rendezik be a tiszti és a legénységi helyiségeket, valamint az ágyú- és lőállásokat is visszaállítják történelmi állapotukba. Az udvaron helyet kap egy modern játszótér és egy szabadtéri színpad. A Csillagerőd a komáromi erődrendszer egyik tagja, az erődrendszer az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni.



Forrás: https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2018/04/jol-halad-a-csillagerod-fejlesztesevel-az-epkar-a-westba-es-a-fertodi