FÉSZ

Beköltözhet tízezer négyzetméteres új központjába a KEF

Felépült a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) új Irányító és Logisztikai Központja Budapest XIII. kerületében, az egykori Szabolcs utcai kórház területén. Az Épkar Zrt., a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., a West Hungária Bau Kft. és Magyar Építő Zrt. konzorciuma által kivitelezett épületet Varga Mihály, a KEF irányításáért is felelős miniszter adta át.

A 4 hektáros állami területen történt bruttó 5 milliárd forintos kiemelt beruházással több mint 10 ezer négyzetméter iroda és raktár épült. A terület rehabilitációjával, a tereprendezéssel és az épületfelújításokkal együtt a fejlesztés értéke eléri a 7 milliárd forintot. A főigazgató megjegyezte, hogy a 2016 decemberében indult fejlesztés a Városliget szomszédságában fekvő elhanyagolt, leromlott állapotú városrész revitalizációjához is hozzájárul.

A KEF a kormány legnagyobb vagyonkezelőjeként több száz épületet üzemeltet és 14 ezer kormányzati alkalmazott ellátásáért felel, de saját központjának egységes elhelyezése mostanáig megoldatlan volt. A következő hónapokban lezárul az új épületek használatba vételi eljárása és a több ütemben tervezett beköltözés - közölte a főigazgató.

Az intézménynek az elektromobilitás terén is sikerült új szintre lépni, hiszen a Jedlik Ányos program keretében megvásárolt 100 elektromos járműből 70 a KEF működését segíti. Az autók mellé nagy teljesítményű töltőberendezéseket is kaptak. Ugron Gáspár, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. igazgatója a megnyitón közölte, hogy őszig csaknem 500 köznyilvános töltőállomás épül, a kormányzati és a magántulajdonban futó elektromos autók számára ezzel az egész ország átjárhatóvá válik.



Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2018/04/bekoltozhet-tizezer-negyzetmeteres-uj-kozpontjaba-a-kef